kedd, november 27, 2007

Városképromboló (ámok)futás

Vélemények: 
Horváth Gyula alelnök indítványára a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága egyetlen jövő évi utcai futóverseny közterület-használati kérelméhez sem járult hozzá. Az alelnök és Ughy Attila bizottsági elnök is úgy vélte, hogy ezek az utcai rendezvények aránytalanul zavarják a fővárosiak közlekedését. Példaértékű ez az egyetértés, amely oly távol álló pártokat hoz egy fedél alá, hogy a közjó győzedelmeskedjen.

Ugyanezen bizottság természetesen nem sietett aláhúzni, hogy a fővárosiak közlekedését az átgondolatlan ütemezésű útfelújítások, az agglomerációs ingázás, a tömegközlekedésben történt rossz döntéssorozatok és a túlzott személygépjármű használat is aránytalanul zavarja. Első reakcióm az volt erre a képtelenségre, hogy miért nem látja senki: itt hatáskör túllépés történt. Hogyan mondhat ki ekkora blődlit egy városképvédelemmel foglalkozó bizottság, amikor a városképet különben oly nagyon nem látjuk óvni az állami, önkormányzati és magánerős ingatlan beruházások kapcsán sem? A futóversenyeknek a városképhez ugyan nem sok közük van, de majdnem akkora volumenű idegenforgalmi bevételt jelentenek, mint a Forma-1 a Hungaroringen. A városi imázs részei.

Európában mindenütt felfutóban van a turizmus azon ága, amikor családok, baráti társaságok egy-egy futóverseny ürügyén látogatnak el adott városokba, és e futóverseny ürügyén látogatják meg a város nevezetességeit. Éppen ezért nem célszerű e nemzetközi jelentőségű sportrendezvényeket olyan helyen megrendezni, "ahol nem okoznak ennyi galibát". Ha tetszik, e futóversenyeknek ugyanis ilyen áttételeken keresztül mégiscsak sok közük van a városképhez, csakhogy éppen valamiféle pozitív értelemben, és nem oly földhözragadt ostobaságok mentén, mint a Főváros Közgyűlésének illeték(telen) bizottsága képzeli. Ahogyan az ezek szerint védendő városképvédelmi értéknek tekintett fővárosi közlekedésnek is köze van hozzá: az utcákon parkoló autók és a zsúfolt dugók miatt vagyunk képtelenek élvezni az utcaképet, a szmog miatt nem látjuk derült időben sem a Gellért-hegyről Észak-Pestet, s e védendő forgalom miatt terebélyesednek a közlekedési területek a zöldfelületek rovására.

Legutóbb magam is beleszaladtam egy vasárnapi marathoni futásba, mikor kis családommal azt terveztem, hogy a szép napot kirándulással töltjük el, és elmenekülünk e forgalmas városból, amelynek városképét annyira agyonnyomja a közlekedés, hogy érzete ott lebeg a tudatalattinkban. Rossz volt az időpontválasztás: szép hegyi utak helyett körúti dugót kaptunk, és három teljes órán át szívtuk a fogunkat a benzingőzben. Vertem a fejem a volánba, de nem a futókat szidtam, hanem magamat: hogy lehettem ennyire balfácán, hogy a hírek ellenére autóba ültem. Én azt a következtetés vontam, le hogy címeres ökör vagyok, mert nem hallgattam hírekre. A Városképvédelmi Bizottság tagjai azt a következtetést vonták le, hogy a futóverseny városkép ellenes. Ki-ki döntse el maga, melyikünknek hibádzik inkább a logikája…

péntek, november 09, 2007

Szerencsi Massza

Vélemények: 


Biomassza. Korunk energiapolitikájának közhelyei közé befurakodott ez fogalom, s most egy koncepcionális kérdést feszeget a területi folyamatok terén: kell-e, és ha kell akkor hogyan kell átalakítani termesztő és ipari tájainkat e jelszó mögött.

Hogy megértsük mi munkál a színfalak túloldalán, a Kiotói Egyezmény európai lecsapódását kell elemeznünk. Globális felismerés, hogy az üvegház gázok, közöttük a szén-dioxid és a metán (mint a két leginkább üvegházhatást növelő mennyiségi faktor) mérséklésére volna szükség. A határidő nagyjából tegnapelőtt, mert a mai csökkenés hatásai is csak 50 múltán érezhetőek - lomhán mozgó rendszerről van szó, mely az ipari forradalom 300 éve alatt indult kilengésnek.
Annak felismerése, hogy az energetikai termelésnek közvetlen hatása van a globális környezet - és ezen keresztül az életminőség, élettartalom - alakulására, már nagyon régen megtörtént, a környezetérzékeny megoldások azonban még nem kiforrottak. Ráadásul fékezőerők is működnek. Az erőteljes ellenérdekeltséget jelzi a három legnagyobb felelősséggel rendelkező mumus, az USA, Kína és India távolmaradása az egyezménytől.


Kiotó és EU

A Kiotóban kidolgozott kvótarendszer szerint a nemzetgazdaságokra megállapított CO2 kibocsátási kontingensek eladható-megvehető árucikké változtak, amely, mint a hazai példán látni fogjuk, a energiavállalatok cinikus fricskája a probléma kezelésére. Kiotó következménye lett az EU zöld energia projektje, ami egy jó elv fából vaskarika törekvésévé halványodott az energetikai lobbi érdekek mentén.

A "tiszta, olcsó energiaként" becézett nukleáris energia továbbra is prioritást élvez, mint CO2-t nem kibocsátó energiatermelés. Ráadásul olcsósága valóban tény, ma 9 Ft-os áron állítanak elő Pakson egy KW-nyi energiát, és ebbe a költségben az is belefér, hogy egy igen költséges biztonságtechnikai rendszer mellett gyakorlatilag a "magmáig" leássanak Bátapáti közelében a rádiaktív hulladékok „végső” elhelyezése érdekében. Bár az unió zöld vezetői a járulékos hatásai miatt (biztonság), óvatosan bánnak ezzel az energiatípussal (ld. például Csernobil, vagy paksi üzemzavar), sajna tudomásul kell venni, hogy a fúziós reaktorokat a tudósok "csak" 2050-re ígérik. A tudomány mai állása szerint tehát addig is valamilyen megújuló energia után kell nézni, ha az üvegház gázok kibocsátását is meg akarjuk fékezni, és az atomerőművek sokasodását sem szeretnénk.

Az EU ebből a megfontolásból Kiotó után nagy lendülettel felkarolt több alternatív energianyerési lehetőséget is, amelyek között két veszélyes dolog is szerepet kapott, nevezetesen az energiafüvek és az energiaerdők csoportja. Mindezt a Kiotói-elvekkel alátámasztva! Merthogy a brüsszeli álláspont szerint a mezők és erdők növényei olyan megújuló energiaforrások, amelyek igaz, hogy elégetésükkor továbbra is CO2-t bocsátanak ki, de mivel újratelepítik őket, a CO2-t el is fogyasztják, mint szükséges anyagot az O2-t és H2O-t termelő fotoszintézishez. Svédcsavar. Hatásos energiapolitikai lózung. Mindezen számításban több dolog is hibádzik.


A biomassza valóban zöld energia?

1. Az energiaéhség exponenciálisan nő. Vagyis a CO2 kibocsátási oldal mindig sokkal erősebb lesz a CO2 elnyelési oldalnál, ami az ollót tovább nyitja. Ugyanolyan ez, mint azzal érvelni a gépjármű iparban, hogy a környezetbarátabb, alacsony fogyasztású és kibocsátású autók megoldják a közúti légszennyezés problematikáját. Igen ám, csakhogy a gépjárműk számának növekedése még nemhogy nem érte el csúcspontját, de például idehaza vagy Kínában még további 50 évig bizonyosan hatványozottan nő.

2. A brüsszeli elmélet nem látszik ismerni a növényi légzés létezését, nevezetesen, hogy a növények sötétben és vegetációs időszakon kívül nem fotoszintetizálnak, ellenben akkor lélegeznek, azaz CO2-t bocsátanak ki. Ez olyannyira igaz, hogy a ’90-es években Arizonában lezajlott Bioszféra-II kísérletet azért kellett megszakítani, mert a mesterségesen felépített ’bioszféra modellben’, ahol a levegő koncentrációt a Föld arányaihoz méretezett lombos növények és a betelepített emberi és állati szervezetek kipárolgásai szabályozták, olyan mértékűre emelkedett a szén-dioxid koncentráció, hogy a kísérletben részt vevő tudósok külső beavatkozás nélkül megfulladtak volna. Ma már tudják, hogy a légkör oxigéntermelésének ¾-ét nem a szárazföldi növényzet, hanem a tengeri plankton végzi el. Mindez azért érdekes, mert ezzel megdöntöttnek tekinthető az az érv, hogy a betelepített energiaerdők és energiafüvek számottevően képesek lennének befolyásolni a légkör oxigénállapotát.

3. Ez az ún. „zöld energia” olyan biomasszából származik, amelyet a jelenleg is művelés alatt álló erdők és szántók területére tudnak csak telepíteni. Mindez azt jelenti, hogy ezeken a területeken ma is zajlik „O2 termelés”, hisz a napraforgó, a tölgyfa vagy a kukorica éppoly jól termeli az oxigént, mint az energiafű és az energiafa. Csakhát a végén étkezési olaj, komposzt, bútorfa, kukoricakása, takarmány lesz belőle, nem pedig szén-dioxid. Persze az olajat és a kását megesszük, és részben kilélegezzük, de a salakanyagainkkal, végtermékeinkkel jelentős kontingenst lekötünk szénből, és így azt kivonjuk a légkörből.

4. Nem mellékesen az energiafüvek és erdők témakörénél bejön a képbe két ökológiai veszélyfaktor. Az energiafüvek esetében a génmanipuláció ökológiai hatásai, az energiaerdők esetében pedig az eddigi, egyébként is veszélyben lévő biológiai sokféleség még nagyobb elszegényítésének veszélye. Kanadai megfigyelések például azt támasztották alá a génmanipulált repce esetében, amelyet rezisztenssé tettek az alkalmazott gyomírtókra, hogy a repce spontán módon kereszteződött a természetben megtalálható rokon, keresztesvirágú gyomokkal- amelyekre a gyomírtóra rezisztes tulajdonság átszállt. Az eredmény egy agyonpermetezett repceföld, és a permetre rezisztens gyomfajok kifejlődése lett. A legjobban növő fáink a nemes nyarak, amelyeket az első 5 évben kapálni kell a gyomosodás ellen. Ez a tevékenység kiírja, elszegényíti az erdők aljnövényzetét, élőhelyeket szüntet meg, csökkenti a biodiverzitást.
Egy globális tájhasználat-váltás tanúi vagyunk?

Az energiaerdőre, energiafűre adott ösztönző támogatások hatására a Közép-Kelet-európai gazdák nem néhány évtized alatt kifejlődő új erdőket kezdenek telepíteni, hanem kitermelik az eddig biológiai-ökológiai értelemben sokféle, értékes faállományukat elégetés céljára, majd helyükbe gyorsabban növő, nemesített ültetvény erdőket hoznak létre, amelyek fő tulajdonsága az egyöntetűség, az elveszett biodiverzitás, ezen keresztül az élőhelyek és a fajok számának drasztikus csökkenése, az ökológiai védekező és átalakuló képességek degradációja.
Az energiafüvekért, szalmáért ígért eurómilliárdok arra késztetik a gabonaválságokba, gyümölcsvészekbe belerokkant mezőgazdákat, hogy élelmiszer helyett energiaültetvényeket hozzanak létre. Teszik ezt a honi jó minőségű termőföldeken is, ahol a termálkincseink és a jó minőségű föld együtteséből legalább olyan (ha nem jobb) zöldség-gyümölcs kertészeti kultúrákat lehetne létrehozni, mint a sokkal silányabb földminőségű Hollandiában.

A honi mezőgazdaság a 22-es csapdájában vergődik. A vidékfejlesztés és az energetika kormányzati "szakértői" ellenvetés nélkül fogadták be a Brüsszelben kifundált "biomassza" maszlagot. Rendre állítódnak át a fűtőművek a biomassza hasznosítására. Az üzletről ráadásul több bőr is lehúzható. Egyrészt a CO2 kvótát sikítva sem teljesítő fejlettebb gazdaságok örömmel vásárolják meg a hazai energetikai ipar multijaitól a magyar kvótakontingens egy-egy szeletét (gyakran egy-egy energiavállalat másországbeli leányvállalata közötti üzletről van itt szó), vagyis milliárdos profitot termelnek egy A4-es gépelt oldal megszülésével, másrészt pedig a megújuló energiaforrásként aposztrofált - tehát a kvótát nem terhelő - biomassza erőművet olcsó magyar fával és szalmával fűtik fel. Ráadásul még garantált emelt áras átvételt is biztosít az EU.

A magyar, kárpótlási földterületekkel felszerelt, de szakmaiságáról nem éppen híres, profitérdekelt erdőbirtokosság és mezőgazdász társadalom pedig vidáman termeli ki válogatás nélkül az erdőket, állítja át szalma vagy bioetanol termelésre földjeit. Az erdők 15-20 év múlva fafaj tekintetében leszegényednek, az élelmiszert pedig rosszabb minőségben a harmadik világból fogjuk importálni. Ez a folyamat vége. Miközben a szén-dioxid kibocsátásunk csak nem akar majd csökkeni.

Hegyaljai füstölgések

Jön az ukáz Brüsszelből: növeljétek a megújuló energiaforrások arányát magyarok! Hogy ez ne legyen óriási költség, hogy könnyebb legyen a szerkezetváltás, doltálni fogjuk a „zöld energiát”. Ja és most szólunk, hogy a szalma és a fa égetése is zöld. Miért? Mert azt mondjuk. Jó, akkor csinálunk pár szalmatüzelésű erőművet, mit szóltok? Megtárgyaltuk.

No kábé itt dőlt el a hegyaljai termesztőtáj sorsa. Az országban van 20-25 olyan magasfeszültségű alállomás, amibe be lehet táplálni a hőből képzett villanyáramot, így szűkült a kör néhány tucat helyszínre. Miskolc kikosarazta a kérőt, mondván, már így is elég szennyezett a levegője. Érti ugye mindenki: Miskolc környezetszennyezési aggály miatt utasít el egy elvileg zöld energiát! Jópofa. Rendben, akkor irány Szerencs. A hegyaljai borvidék szőlőtermésének 1/5-ét adó mádi és mezőzombori dűlők árnyékában, attól mintegy 2 km-re elindult az „új idők” erőműjének alapozása.

Történik mindez abban az időben, amikor a németek lassan napelem nagyhatalommá válnak, amikor a szeles észak-nyugat szélerőmű csordákat telepít, amikor itt csücsülünk Európa legjobb paraméterekkel rendelkező geotermáin, amikor az olajvállalatok egyre-másra szállnak be a közelgő hidrogéngazdaság fejlesztéseibe. Mi szalmát fogunk tüzelni. Forradalmi újítás! Úgy kábé a neandervölgyi ember óta nyerünk így energiát. De ez most ZÖLD! Ez most TREND! És ami lényeg: nagyon jól meg lehet belőle élni. Hogy mi lesz a tokaji aszú nehezen építkező renoméjával? Hogy mi lesz azzal a bizonyos szén-dioxid csökkentéssel, amiért ez az egész beindult, csak kissé gellert kapott? Kit érdekel? Mi teljesítjük az ukázt: „megújuló energiát” termelünk. Vagy akkor most hogy is van ez? Bizonyosan támogatásra, dotációra érdemes a szalmaégetés? Technikailag különbözik ez a fosszilis energiahordozók elégetésétől? Hiszen anno azok is szerves anyagok, élő szervezetek voltak, amelyeknek szénváza, szénhidrogénjei a Föld mélyére süllyedtek. Mennyivel ökológikusabb tett nemrég elhalt szárdarabokat a tűzre dobni a brikettnél?

Rendszeres olvasók