hétfő, július 23, 2007

Berners-Lee Galaxis

Vélemények: 
TIM BERNERS-LEE
Napjainkra a könytárépítés új reneszánsza köszöntött be a városokba. Miközben a könyvtárbővítések a városok kultúrális státuszát, vagy politikai és gazdasági vezetők "nagyságát" próbálják igazolni, addig elgondolkodtató, hogy közben a mindössze 16 éves Internet lassan leradírozta az értelemző szótárakat, papírújságot, de még a nyomtatott szakirodalmat, hanglemezt és a tévét is a színről. Felmerül a kérdés, hogy akkor kell-e nekünk nagyobb méretű könyvtár? A hagyományos közösségek (falu, város, klub, egyesülés, stb.) szétzilálódásával párhuzamosan on-line közösségek szerveződnek teret és időt, végső soron a közösség és az agóra eddigi feltételrendszereit (de nem a lényegét) átértelmezve.
A Guttenberg Galaxis digitalizálása kétségkívül elkezdődött és olyan beláthatatalan perspektívák jelentkeznek nap-nap után a világhálón, amiről Tim Berners-Lee CERN kutató (a world wide web kitalálója) még csak nem is álmodott anno. Hovatovább az alexandriai könytár is elférne egy közepes winchesteren, és ma már komoly szakirodalmi publikációkhoz lehet hozzájutni (igaz fizetős alapon) a tudományos site-okon. Felmerül a kérdés, hogy nem kéne inkább a meglévő könyvtárakat egy hatalmas szerver és egy internetes kávézó keverékévé alakítani egy sokkal kevésbé helyrabló (kompaktabb) épületben? Nem csak a XX. századi "maradiságunk" ragaszkodik a helyrabló, ám romantikus dohosságot árasztó könyvlapok eddig semmihez nem fogható élményhez? Ezek jutnak eszembe amikor a könytárépítés reneszánszát tapasztalom...
Félreértés ne essék: nem fetisizálom a technikát és nem szeretnék dekonstruktivizmust, modern kori könyvégetést hirdetni. Pusztán elérhető technikaként tekintek a könyvre, és az Internetre, mert a könyvnyomtatás sem más, mint technika. A könyv története pedig a reprodukálhatóság története. A mostani "copy paste" világ ezt a reprodukálhatóságot meghatványozta.
Bár a kő a papírnál még jobban bírja a gyűrődést, csak nehezen vonszolható bárhová, illetőleg egy íráskarakter létrehozása némivel több energiabafektetést igényelt (mondjuk ez jól jött akkor, ha valakinek meg kellett tanulnia tömören fogalmazni, és ez a készség kétségtelenül alább hagyott már a könyvnyomtatással), éppen ezért a könyv a terjeszthetőség és reprodukálhatóság (mobilitás) miatt nyert a humanizmus hajnalán, nem mellékesen egy azóta is tartó demokratizálódási hullámot elindítva. Az írás digitalizálása pedig azért fog nyerni, mert még jobban hordozható, terjeszthető, reprodukálható, éppen ezért különösen alkalmas a humanizmus és a demokrácia eszményeinek terjesztésére (nem véletlen a pakisztáni vagy a kínai kormány Internetre kiterjedő védőernyője). Nem egy vonzó perspektíva az, hogy a dolgozószobámból elérhetem például a magyar irodalom klasszikusait (Digitális Irodalmi Akadémia), vagy a napi híreket? Nem még vonzóbb-e az a lehetőség, hogy az interaktivitás magasabb szintjén hírmagyarázóként, hírgyártóként, prédikátorként, hittérítőként, filozófusként léphetek a színre? Kisebb energiabefektetés, gyorsabb információáramlás, demokratikusabb közélet. Ez a Berners-Lee Galaxis találmánya.
Totálisan lényegtelen, hogy ez az információ CD-n, DVD, Blue Ray-en, Flash Drive-on, vagy akármilyen kütyün foglal helyet. Ezeknek a technológiáknak az élettartama alig 10 év (vagy még annyi sem), de a rajtuk tárolt adatttartalom gyorsabban átmenthető egy újabb technológiai eszközre (reprodukáhatóbb), mint átmásolni egy kódexet, fényképet. A 10 colos nagylemez tartlamát átrakjuk 3,5 colosra, a 3,5 colost CD-re, azt DVD-re, azt meg a netre. A papírkép megsárgul, a negatív fényt kap, a hagyományos fotómasinával készített kép életlen lehet (ami csak később ellenőrizhető) de a digitális fotó színei üzembiztosan megmaradnak: félszáz év múltán ugyanolyan színekben papírra rakható, mintha csak tegnap készült volna. Egy kódex a digitalizálása után nyugton hagyható, mint bármely más törrődést igénylő műtárgy, mégis százezrek olvashatják a tartalmát a mostani kiváltságos régész-történész százak helyett.
Ha ma létezne és leégne az Alexandria könyvtár, csak a matéria pusztulna, a szellem nem, mert darabjaiban ezernyi szerverről lenne összeilleszthető a matériában tárolt tudás. Mit kezdek egy Cd-vel a sivatagban és a csónakban? Például behelyezem a most piacra dobott 100 dolláros kurblizható (megújuló energiát használó) laptopba és megmutatom a berber és a szamoa gyerekeknek, hogy mit épített Brunelleschi Firenzében. Esetleg rácsatlakozok közben egy műholdra, és fényképet küldök a sivatagi életről vagy a bálnák nászásztáncáról a Google Earth hálózatba, videofile-t a YouTube-ra, naplóbejegyzést a blogomra. A létrehozott információ kikereshetőségét a könytári katalógusrendszer helyett másodperc tört része alatt elemző keresőszoftverek garantálják. Egyszóval használom és szaporítom az E-Guttenberg (Berners-Lee) Galaxist.
Mitől intimebb és személyesebb a százezer példányban nyomtatott könyv, mint az elektronikus tartalom? Mert elsárgult oldalain otthagyta nyomát az idő? Mert szamárfüleiből, széljegyzeteiből egy régi kor tekint ránk vissza? Nem lesznek-e ugyanilyen romantikus kapcsai száz év múlva az akkori generációknak az első weboldalak tipológiájához, a kezdeti chat- és blogoldalak nem árasztanak-e majd ugyanolyan vitriolos bájt, mint az antikvár könyvekben felejtett képeslapok és bejegyzések, vagy a régi újságcikkek? Miben különbözik könyv és az e-tartalom? A gondolatok értékességében, időtállóságában avagy értéktelenségében biztosan nem. Ha kellően távoli perspektívát használunk (mondjuk a 2100 körüli időt), akkor romantikában sem. A többi pedig pusztán technika, ami a térről alkotott kognitív tudásunkat liberalizálja, értelmezi át.

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók